Címke: Elválás segítés

Ovis lesz a gyerekem…

Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani Veletek, milyen gondolatok és érzelmek kavarogtak bennem, mikor a Kisfiamat beirattuk az óvodába, hátha akad egy-két gondolat, praktika, ami Nektek is beválik, ha hasonló helyzetben vagytok vagy lesztek. Ezek szubjektív tapasztalatok és ötletek, amik nálunk beváltak, de minden gyermek más, minden édesanya más, minden intézmény más.

Vannak gyerekek, akik könnyedén veszik a közösségbe kerülést (bölcsit vagy ovit) és vannak, akiknek több idő kell. Ezt a szülőkről is el lehet mondani. Van, aki magabiztosan, teljes nyugalommal kezeli, hogy gyermeke bölcsődés/ óvodás lesz és van, akinek ez nehezebben megy.

Nos…a közepébe vágva, én a második típusba tartozom.
Egy szép tavaszi nap jött az információ: Ovit kell választani. Tessék? Miért? Nekem még nem ekkora a gyerekem,… jaaa, hogy már így elröppent ez a 2,5 év??? Mikor nőtt meg így? Mikor telt el ez a sok idő? Különben is, ki fogja megvigasztalni, ha én nem leszek ott? Szeretni fogják őt? Ő szeretni fogja? Lesznek barátai? Mit fog enni? Mer-e szólni, ha valamire szüksége van?…
Ilyen gondolatok kavarogtak bennem, mikor beláttam, nincs mese, a Kisfiam meg fogja kezdeni az óvodát szeptembertől.

Nem titok, ha a szülő nehezen veszi az akadályt, a gyermeke is nehezen fogja, így tudtam, hogy ezt a félelmemet le kell küzdenem. Egyik nap szembe jött velem a neten Faragó Ágnes (szimplan.hu) online tanfolyama, mely az óvodai beszoktatásról szólt az „egyszerűbb gyermekkor” szellemében, amely könyv nekem egy alap műnek számít szülői nevelési mintában. Éreztem, ez kell nekem. Ági online leckéi szépen lépésről lépésre segítettek nekem, nekünk áthangolni a gondolatainkat, érzéseinket, és szuper gyakorlatias tanácsokkal láttak el. Fontosnak tartottam ezt megosztani Veletek. Nem azért, mert esetleg valamilyen ellenszolgáltatásban részesülnék, ez csak egy szívből jövő ajánlás 😊.

Szóval a nyár folyamán – hallgatva a kurzus anyagait- szépen lecsendesedett bennem a félelem és miután megismertük az óvodát és a pedagógusokat, el is szállt a kételyünk: a kisfiúnk jó kezekben lesz és kell neki a közösség, rendben lesz minden.

Ági praktikáit nem lenne etikus leírnom most Nektek, de azt elmesélem, mi hogyan alakítottuk magunkra a tanácsait és hogyan egészítettem ki a saját ötleteimmel:

• Napirend… Ez nem volt gond, hiszen addig is nagyjából egy fix napirend szerint történtek a dolgok, de mindenképp igyekeztem az időpontokat a nyár folyamán már az óvodai ritmus szerint alakítani.

• Önállóság… Amit csak lehetett, igyekeztem türelemmel kivárni, hogy Ő csinálja meg, minél kevesebb segítséggel (ha ezt most olvassák az óvónénijeink, biztos mosolyognak… az öltözködés tempóján még mindig lenne mit javítanunk 😊 )

• Mesék… Sok könyvet kölcsönöztünk ki a könyvtárból, amik az óvoda témakörében íródtak, és sok mesét találtunk ki fejből is neki, amivel igyekeztünk felkészíteni arra, hogy mi is fog vele ott majd történni, stb. Ha ismerős lesz a hely, tudja, hogy mi is az az óvóda, csökken a szorongása.

• Szobatisztaság… Üzenem minden anyukának, aki ezen aggódik… Szobatiszta lesz. Még van egy nyaratok … No és mindig a határidő a legnagyobb motiváció 😊

• Levél az óvónéniktől… Na ez Ági egyik feladata volt. Ezt az egyet azért írom le, mert Bercinek ez jött be a legjobban… Ági nagyon jó tippeket ad a levél tartalmát illetően… Én úgy csináltam, hogy megírtam egy levelet, melyben benne volt az óvónénik fényképe is, és a lényege az volt, hogy várják sok szeretettel őt az oviban majd szeptemberben, és mellékeltem egy kis színezőt, mintha azt is ők küldték volna. Betettem a postaládánkba, és mikor Berci felkelt délután, feltűnően megnéztem a postaládát, hogy hú itt bizony jött egy levél neki, nézzük meg mi van benne. Utána a levelet kitettem a hűtő oldalára is pár napra, hogy szem előtt legyen és tudja nézegetni. Ez a dolog nagy sikert aratott nála. (Ha a gyerekek már ismernek valakit, az csökkenti a szorongásukat. Főleg, ebben a jelenlegi helyzetben, ahol ki tudja, van-e lehetőség találkozni az óvónénikkel személyesen is már a kezdés előtt is. Ha nincs, úgy ez a dolog egy kicsit közelebb visz hozzájuk, és kapcsolódni fog már az óvónénik arcához valami pozitív kép a kis fejükben.)

• Ne erőltesd… A Kisfiamon éreztem, hogy szegénykém unja és kényelmetlenül érinti, hogy lépten nyomon azt kérdezték tőle az emberek, akikkel találkoztunk (amúgy teljesen jószándékúan): „Na és? Várod már az óvodát? – Hát Ő nemes egyszerűséggel közölte mindig, hogy NEM. Pont… és nem kíván több szót hozzáfűzni a témához. Ilyenkor mindig igyekeztem kimenteni a helyzetből és udvariasan témát váltani. Sőt, ha olyan helyre mentünk, igyekeztem előre kérni a családtól, barátoktól, hogy legyenek szívesek ne nyomasszák a témával, mert láttam rajta, hogy nála ez nem előbbre, inkább hátrább juttat a folyamatban.

• Ne fenyegesd az ovival… Hányszor kellett lenyelnem az aktuális dorgálás kapcsán, hogy ne csússzon ki olyan a számon: „Na majd az oviban megtanulod…” „Az óvónéni nagyon mérges lesz, ha így viselkedsz…”… helyette: az óvoda inkább egy kiváltságos hely fényében tündököljön, ahová csak a nagy, okos gyerekek járnak, akik már tudnak egy csomó dolgot a világról, és ahol lesz egy csomó tök jó új játék, és játszópajtás, és minden klassz dolog, ami otthon nincs és Anya és Apa nem tudja megmutatni, megtanítani, elmesélni, lerajzolni, stb.

• Őszinteség… A Kisfiam gyakran kérdezte, kérdezi még most is, hogy miért kell neki óvodába járnia, mert köszöni szépen, Ő itthon is nagyon jól érzi magát velünk. Ezt egy jó pontnak láttam arra, hogy kicsit a kötelesség tudatát is alakítgassuk, azt szoktam felelni, hogy fogja úgy fel, mintha az ovi lenne az Ő munkahelye, ahová már az olyan nagy gyerekek járnak, mint Ő. Ezen a munkahelyen ugyan pénzben mért fizetséget nem kap, de megtanul egy csomó dolgot, amit én és az apukája nem tudunk neki megtanítani. Játszhat olyan játékokkal és olyan játékokat, amik itthon nincsenek. Lehetnek barátai és játszópajtásai, akikkel jól fogja magát érezni és nem lesz olyan uncsi, mint néha már itthon. Fontosnak tartottam mindig, hogy elfogadjam, és megengedjem neki, hogy úgy érezzen az ovival kapcsolatban, ahogy neki jól esik. Sosem dorgáltam meg, ha valaki megkérdezte tőle az ominózus: „na? Várod már az ovit?” kérdést és Ő erre őszintén a bizonyos „Nem”-mel felelt. Nem vártam el, hogy várja az ovit. Inkább a kíváncsiságát próbáltam felkelteni, hogy ott milyen szuper dolgok fognak történni és próbáltam az önbizalmát építeni, hogy akármi is lesz, meg fogja oldani és meg fogja szokni ezt az új rendszert.

• A kezdet… Eljöttek az első napok. Bennem még jobban megerősödött, hogy jó kezekben van a Kisfiam és ez egy jó dolog, ami most történik vele, velünk.Egy újabb mérföldkő. Szépen el is fogadta a dolgot. Aztán jött az „ottalvás”.

Puszigomb… Miután vége lett a beszoktatásnak, egyedül is helyt kellett állnia. Minden reggel rajzoltam a kezünkre egy szívecskét. Egyet az Ő kezére és egyet a sajátomra. Megbeszéltük, hogyha hiányzunk egymásnak, megnyomjuk a „puszigombot”, és ezzel küldünk egymásnak egy puszit és szeretettel gondolunk rá. (Azóta a Berma kínálatába felkerült egy bőrbarát tetoválás, azaz a „PUSZIGOMB„, amit több színben ITT megtalálsz a webshopban.) Nagyon sok reggelünket mentette meg ez az apró trükk…

• Anyaillat… Az alvós állatkájára fújtam a parfümömből egy kicsit, hogy mikor alvás lesz, ölelje át az állatkáját, csukja be a szemét és képzelje azt, hogy ott vagyok. Ezt egy puszis zsepivel is szoktuk überelni: 😊 Egy papírzsepire adok egy rúzsos puszit, plusz egy kis anyaillatot cseppentek és azt tettük be az alvós állatka cipzárjába és azt is elő vehette alváskor. (Az alvós állatka egy fontos dolog lehet, ha a gyermek igényli, ugyanis az egy darab biztonság, egy kis kapaszkodó az „idegen” világban, egy kis csücsök az otthonából, az anyukájából. Vannak gyerekek, akik nem igényelnek alvós állatkát. Ez is teljesen rendjén van, ez esetben örüljünk neki, hogy a gyermek már képes önmagában is biztonságra lelni, nincs szüksége ehhez tárgyi segítségre. Ha viszont van alvós állatkája, úgy erősen javasolt ettől az óvodában sem megfosztani, ahol még nagyobb szüksége van a biztonságérzetre, mint otthon).

Minden gyermek legnagyobb szakértője a szülő. Ha figyelünk gyermekünk igényeire, rezgésére, biztosan megtaláljuk az utat, amivel megkönnyíthetjük neki a beszokást. Azonban ezt az első kis próbatételt neki kell megvívnia.

Remélem tudtam pár gyakorlatias tanáccsal segíteni a Ti beszokásotokat is és hasznosnak találtad ezt az írást.

Ha érdekel, a we犀利士
bshopban megtalálod az ovis takarókat, amikhez ergonómikus memóriapárnát is tudsz választani, hogy gyermeked egy pihe-puha, kényelmes ágyneműben töltse a pihi időt. 🙂 ITT MEGTALÁLOD őket.

Ambachné Hunyadi Rita
védőnő és 2 gyermek anyukája 😊